A Thermal Camping Zalakaros SZÉP kártya elfogadóhely
Bármelyik szolgáltató (OTP, K&H, MBH) SZÉP kártyáját elfogadjuk
A Thermal Camping Zalakaros SZÉP kártya elfogadóhely. Egy szuper nyaralás szervezéséhez nagyon jól jön, ha a szálláshely fizetését Széchenyi Pihenőkártyával is meg tudod oldani. Fontos, hogy többféle szolgáltató létezik, így ha ilyen kártyát használsz, bizonyára találkoztál már azzal a helyzettel, hogy épp azt a fajtát nem fogadták el, ami neked van. Nálunk azonban nincs ilyen probléma, hiszen az összes szolgáltató (OTP, K&H és MBH ) által kibocsátott kártyát elfogadjuk.
Megszűntek a zsebek
Régebben voltak apróbb nehézségek a SZÉP kártya használat körül, ugyanis sok helyen csak meghatározott alzsebből lehetett fizetni. Szerencsére 2023 január 9. után tovább egyszerűsödött a kártya használata, sehol sem kell már emiatt aggódni, mivel egy új rendelet értelmében megszűntek a zsebek. Innentől kezdve a teljes juttatás egy számlára kerül. A Thermal Camping Zalakarosnál már korábban sem számított melyik SZÉP kártyás alzsebre kaptad a juttatásokat, mindet elfogadtuk, mégis örülünk ennek a könnyítésnek, hiszen így sokkal kényelmesebben tudsz SZÉP kártyát használni, akár már online is.
Használd ki a SZÉP kártyádat
Fontos dátumokkal kell tisztában lennie annak, aki nem szeretné elvesztegetni a SZÉP kártyáján felgyülemlett összeget, hiszen a határidőig fel nem használt összegekre nem jár a kedvező adózás. Ha 2022. október 15 előtt jóváírt összeget tartogatsz a kártyádon, azt 2023. május 31-ig lehet a kedvező adózási feltételek mellett felhasználni.
Ha valamilyen oknál fogva nem tudod elkölteni, akkor ezt követően már nem jár a kedvezmény, vagyis a kártyádon lévő összeg teljes adótartalmát meg kell fizetned. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a határidőig fel nem használt összegek után egyszeri 15 százalékos díjat számítanak fel. Ez nem kevés, főleg, ha már régóta gyűjtögetünk, ezért érdemes idejében felhasználni a kártyán található keretet. Mégiscsak jobb elnyaralni, mint elvesztegetni ezt az összeget.
A 2022. október 15-ét követően kapott összegeknél is oda kell figyelni a felhasználási feltételekre, ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint ezeket a pénzeket egy éven belül lehet felhasználni anélkül, hogy rá ne terhelnék a 15 százalékos díjat.
Mit tehetünk ha nem tudjuk időben kihasználni juttatást
A SZÉP kártyát sokan költik nyaralásra, szállásra, de előfordulhat, hogy egy zsúfoltabb dolgosabb időszakban nem tudjuk kihasználni a teljes keretet időben. Főleg az éves határidő lejártakor okozhat fejtörést, mit kezdjünk a felgyülemlett összeggel. Ha a cafetériát Széchenyi Pihenőkártya formájában kapjuk, akkor az minden hónapban halmozódik. Ahhoz, hogy elkerüld a bent maradt összegek 15 százalékos díjjal való terhelését, két nagyszerű megoldás közül is választhatsz. Nálunk ugyanis online foglalásnál és ajándékkártya vásárlásnál is használhatod a SZÉP kártyádat.
Mindemellett, azt is érdemes megjegyezni, ha a Thermal Camping Zalakarosnál foglalsz helyet, akkor nem csak a szállásodon, de Zalakaros számos pontján, többek között a kempinggel szomszédos Zalakarosi fürdőben is elfogadják a kártyádat, akár belépőjegyeket is vásárolhatsz vele. Az aktuális fizetési módokról a fürdő weboldalán lehet tájékozódni.
Online foglalás, előleg fizetés SZÉP kártyával
A nyaralás megszervezését nem lehet elég korán elkezdeni, pláne ha SZÉP kártyás keretedet szeretnéd időben kihasználni. Ilyenkor jól jöhet a lehetőség, hogy a Thermal Camping Zalakarosnál az online foglalás során az előleg befizetését nemcsak bankkártyával, de bármely szolgáltató által kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyával is tudod intézni. Így megmenekülhetsz a 15 százalékos veszteségtől és ezzel együtt idejében lefoglalhatod a családi, vagy baráti nyaralás helyét a kempingben.
Ajándékutalvány SZÉP kártyával
A másik szuper megoldás, hogy ha ajándékutalványt vásárolsz, amit a Thermal Camping Zalakarosnál SZÉP kártyával is fizethetsz. Ilyenkor ráadásul mi sem egyszerűbb, mint egy kempinges ajándékutalvány beszerzése, hiszen az egészet pár perc alatt elintézheted online.
Vannak olyan időszakok az évben amikor többet ajándékozunk, a karácsonyi szezon kimondottan ilyen, de az is előfordulhat, hogy a családban több nagy esemény is összejön egyszerre, szülinapok, évfordulók, netán esküvők, vagy ballagások esnek közel egymáshoz. Ilyenkor anyagilag is jól jön, ha nem a konyhapénzből rendezzük az ajándékozást, hanem használhatjuk a Széchenyi Pihenőkártyánkat is erre a célra. Arról nem is beszélve, hogy nyaralást ajándékozni az egyik legjobb meglepetés.