Miért jó a házi kedvenceinkkel kempingezni
Aki valaha tartott már kisállatot, az bizonyára tudja, hogy ember és háziállata között valós érzelmi kötelék tud kialakulni. Mindezt jól tudjuk a Thermal Camping Zalakarosnál hiszen igazi kisállatbarát szálláshely vagyunk. Házi kedvenceink rendszerint életünk egy hosszabb szakaszán kísérnek el minket, részesei a mindennapjainknak és nagyon jó élmény, ha a nyaralásokon is velünk lehetnek.
Kutyussal nyaralni több szempontból is jó dolog, egyrészt hiányzik ha nincs velünk, vagy akár aggódhatunk is érte, így sokkal fesztelenebb lehet a kikapcsolódás, ha a kutyus is ott van, ahol mi. Másrészt a hétköznapokon gyakran sokáig dolgozunk, lehet, hogy fáradtabbak vagyunk és nem jut annyi figyelem sem idő a háziállatokra, amennyit szeretnénk rájuk szánni. Éppen ezért érdemes elhozni őket egy valóban kisállatbarát nyaralásra, hiszen a szabadság alatt többet tudunk velük foglalkozni, együtt töltődni, sőt, akár új dolgokra taníthatjuk őket egy kellemes kempingezés során.
A kutya, ahogy a legtöbb háziállat érzékenyen reagál az gazdi hangulatára, odabújik ha szomorúak vagyunk és velünk örül, ahogy átveszi az izgatottságunkat, vagy éppen a nyugalmunkat is. A nyaraláson többnyire a pozitív érzések vannak túlsúlyban, így a kutyusoknak is kedvezünk azzal, ha osztozunk velük a felszabadultabb pillanatokon. Végül de nem utolsó sorban a kisállataink jelenléte stresszoldó hatású, ami külön ideális lehet egy nyaralás során, ahol egyébként is az a cél, hogy a bennünk lévő feszültséget mérsékeljük és kicsit feltöltődhessünk.
Mit kezdjünk a kutyával, ha nyaralni megyünk
Ha nyaralni indul a család és van otthon háziállat, főleg ha kutyáról van szó, akkor alapvetően három lehetőségünk van;
- másra hagyjuk a kutyust,
- kisállat hotelba küldjük,
- magunkkal visszük.
Ha rábízzuk valakire, vagy csak olyasvalakit találunk, aki nem tud folyamatosan vele lenni, csak néha néz rá a kutyánkra, akkor biztosan nem lesz zavartalan a nyaralás, mert valószínűleg aggódni fogunk, hogy minden jól alakul-e.
A kisállat hotel, vagy kutyapanzió jó megoldás lehet, azonban sokkal költségesebb, mint az a külön díj, amit a kempingben a kisállatok után kell fizetnünk. Nem beszélve arról, hogy ezekben a hotelekben az állatokat gyakran ketrecben tartják és bár vannak helyek ahol a legnagyobb szeretettel bánnak velük és odafigyelnek a szükségleteikre, mégis benne van a pakliban, hogy egy nyúzott szomorú állatot látunk viszont, mert attól, hogy jó dolga van, a gazdija valószínűleg hiányozni fog neki.
Nem titok, hogy mi a Thermal Camping Zalakarosnál fontosnak tartjuk, hogy a vendégeink előtt nyitva álljon a harmadik lehetőség is, azaz, hogy mindenki magával hozhassa a szeretett házi kedvencét a nyaralásra. Ha kutyussal utazunk, nagyon fontos szem előtt tartani az állat szükségleteit is. Ilyenkor érdemes kisállatbarát szálláshelyet választani. Kisállatbarát szálláshelynek lenni azonban több annál, minthogy a fogadjuk a négylábú vendégeket is.
Mitől kisállatbarát a Thermal Camping Zalakaros?
Egy kempinges nyaralás a háziállatok számára is ideális lehet. Számos olyan tényező van, amitől a Thermal Camping Zalakaros valóban kisállatbarát szálláshely. Nemcsak beengedjük a kutyusokat a kempingbe, de nálunk adott a lehetőség, hogy jól is érezzék magukat.
- A kemping nagy zöld, füves-fás területen helyezkedik el, ami lehetőséget kínál a sétákhoz.
- A kisállatok a gazdi közelében lehetnek, ami önmagában is nyomós érv.
- A kemping nem zsúfolt hotelszoba, itt a kisállatok természetes környezetben tölthetik az időt.
- Zalakaros környékén számos kirándulóhely, túraútvonal és programlehetőség adódik, amit kutyával is meg tudunk látogatni, mindez a gazdiknak is kedvező lehet, ha szeretnének kimozdulni.
- 2024-től már mobilházakat is találsz a kempingben, ahová szintén magaddal hozhatod kis kedvencedet!
Hogyan bánjunk a kutyával a kempingben
A kutyusokra vonatkozó szabályokat a házirend tartalmazza. Ebben minden lényeges információ megtalálható a házi kedvecünkkel történő utazásra vonatkozóan. A legfontosabb tudnivalók közé tartozik, hogy a kempingbe behozott kisállatoknak rendelkezniük kell oltási könyvvel. A kempingben külön díj ellenében nyaralhat velünk a kutyusok és a kemping területén csak pórázzal közlekedhetnek, a mobilházakba legfeljebb két kutyus hozható.
Fontos, hogy ha magunkkal hozzuk négylábú barátainkat, akkor a kutyusok minden tekintetben békések barátságosak legyenek, hiszen a kempingben más vendégekkel és más kisállatokkal is fognak találkozni. Ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát, fontos, hogy a kutya számára megszokott legyen a társaság ilyen szempontból is. Mindemellett, ha kisállattal érkezünk, a kemping tisztaságának megőrzésére is fokozottan ügyelnünk kell. A szabályok azt a célt szolgálják, hogy mindenki jól érezze magát, hiszen végső soron ettől lesz valóban kisállatbarát egy szálláshely. Mindezek betartásával egy felejthetetlen közös kalandban lehet részünk.